nov 23

A napokban (2007.11.22.) az ismert hazai domainnevekkel foglalkozó oldal, a Domainabc.hu tudósítást jelentetett meg Fogorvos ellen indított pert a Microsoft címmel.

Időről időre felröppen egy-egy hír, hogy ismert és nagy multú vállalkozások neveit, védjegyeit, domainjeit kísérlik meg kalandorok jegyezni. A lejegyzés a gyakorlatban megvalósul, melyre a szokásos közhely a válasz, – "ha már a regisztrátor lejegyezte, akkor szabad a domain piac, hiszen a meghirdetésen átment a domain az eljárásban". A vélemény és nézet kissé téves, ugyanis attól, hogy a domain használati jogát megszereztük, nem biztos, hogy érdemes azt tartalommal feltöltenünk.

A védjegysértés ugyanis akkor valósulhat meg, ha a domain alatt nem a védjeggyel vagy cégnévvel, márkanévvel összefüggő és szorosan hozzátartozó tartalmat jelentetünk meg. Ily módon rövid távon érdekes, akár brahinak is felfogható a névhalmozás, de gyakorlati hasznunk nem lehet az ilyen ügyletekből, sőt ha még azt megtévesztő tartalommal látjuk el, súlyos kártérítés lehet tevékenységünk következménye.

A Tudakozó szolgáltatásokról szóló íráunkban számos példa szerepel (és még messze nem teljes a lista) arra, hogy a magyar nyelv színességével mennyire sok változatban hozható létre domain, domain-szóösszetétel.

Visszatérve a Microsoft hivatkozott hírére, esetében nem a domain tulajdonlása az alap "hiba", hanem az, ha a fogyasztó számára megtévesztő tartalommal látja el azt a domain használója. Valójában ez igen ésszerű elv, hiszen nem azért épít fel valaki egy céget, márkát, brand-et, hogy nevével visszaélve mások egyszerű névkreálásokkal a jogosan megszerzett jóhírére építve előnyre leljenek, vagy csak bosszantsák a valós névtulajdonost. Írásunkban nem a Microsoft védelmére kelünk, – hiszen nincs rá szükséges, – hanem egyszerűen a tisztességes(ebb) piaci magatartásunk érdekében szólunk.

Kalandványból, vagy inkább érdekességből egy érdekeltségünk pár éve "megszerezte" a www.micro-soft.hu domaint, de a hazai MS-el történt levélváltás, egyezkedés után hamar belátható a dolog, hogy tartalmat kihelyezni nem érdemes és értelmetlen. Így most egy jól csengő domain puszta birtoklásával kell megelégednünk, igaz azóta már ingyenes lemondtunk a MicroSoft javára a domainről – a korrekt magatartás jegyében.

Bognár László – El Lobo valami hasonlóról elmélkedik itt:
Domain ügyek: jól jársz? Jóljársz? Joljarok.hu?, Rácsesztem.hu.

Korábban megjelent a témával kapcsolódó írás: 
Egyelőre nem kell a Microsoftnak a saját domainje 

seonyár2008

nov 20

Most találkoztunk Bognár László barátunk Jóljárok.hu -ján egy témábavágó írással: Domain ügyek: jól jársz? Jóljársz? Joljarok.hu, rácsesztem.hu? . Pár napja, amikor a sorozatunk 3. tagja megjelent, – épp a védjegyek és elnevezésekkel összefüggő vizsgálódást terveztük. Hát tessék! Jól jár együtt a gondolatunk! A Tudakozó-val összefüggő domainek gyűjtögetése során magunk is találkoztunk pár érdekességgel. Addig rendben a dolog, hogy a Tudakozó oldal használja a tudakozo.hu -t, ugyanis a Tudakozó.hu Kft. kezeli ezt a weboldalt. Az már édekesebb, hogy az atudakozo.hu, az onlinetudakozo.hu és az online-tudakozo.hu, hogyan is használhatja e neveket, ugyanis a "Tudakozó.hu – Az online tudakozó!" ábrás védjegyként a Szabadalmi Hivatalnál lajtromozásra került, épp úgy, mint a "Matáv Tudakozó Plusz". Ez utóbbival összeföggően gombamódra szaporodnak a tudakozoplusz.hu, tudakozoplussz.hu, tudakozoplus.hu és még sok hasonló játékos szóösszetétel. Ha elfogadjuk azt, hogy a domainek ragozásai, nyelvi sajátossági megkülönböztető szereppel bírnak, akkor ezt a szabályt az úgynevezett nem prioritásos domainekre lehet értelmezni. A védjeggyel, szóvédjeggyel, ábrás védjeggyel "védett" nevek esetén talán a webes szakma összefogása lehet eredményes, s ezeket a domain-bitorlókat (-talán találó az elnevezés!)  fel kell kutatnunk! Ugyanis, a védjeggyel megegyező domainek esténe megítélésünk szerint a jogi védettségnek is hasonlónak kell lenni, mint a termékek márkanevének jogi védelmének, vagyis a gyakorlatban előforduló Adidas, vagy Adidos épp úgy összetéveszthető, mint az Onlinetudakozó.hu vagy az Online-tudakozó.hu. Kieg.! -2007.11.21. 13:45 Az Onlinetudakozo.hu és az Online-tudakozó.hu domain használója nem azonos! Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a Onlinetudakozó.hu rendelkezik a név használatának jogával, a védjegyjogosult (vagyis a védjegy tulajdonosa) engedélyével. Ilyen is van, hogy valaki a piac elvárásaihoz alkalmazkodva, megpróbál korrekten viselkedni!

seonyár2008

nov 19

Pár napja Ötletember kerestetik! című írásunkban tettük közre felhívásunkat, hogy alvó domainjeink és projektjeink újraélesztésére kreatív együttműködő partnereket keresünk.  Azóta kezdtük összegyűjteni a hasznosításra váró domaineket, s ezeket párhuzamosan a Vatera.hu-n is meghirdetünk. Mint jeleztük, nem elsődleges célunk a domainektől való megszabadulás (éppen ezért a Vaterán kicsit magas árat határoztunk meg!), viszont szívesen működünk együtt azok tartalommal törénő feltöltésében, a weboldalak kifejlesztésében. Így akár egy mindkettőnk számára hasznos projekt kelhet életre!   

seonyár2008

preload preload preload