aug 16

A hét elején röppent fel a hír, hogy a balatonszemesi strand néhány vendége, illetve üdülőtulajdonosa kifogásolta, hogy az egyik helyi üdülő sérülteket és fogyatékosokat üdültető vendégei miért a szabadstrandot használják, ahol az egészséges vendégek is tartózkodnak? Az ügy a TV2 Mokkájával kezdődött augusztus 13-án, s azóta több tucatnyi sajtó is foglalkozott a témával.

Kiderítettük, hogy a Panoráma Üdülőt működtető Hajdú és Fiai Panoráma Kft. pécsi, s a Sérültek és Segítőik Egyesület -tel (SÉSEK) közösen szerveznek évek óta nyaralási és kikapcsolódási lehetőséget sérülteknek és fogyatékosoknak. 

A történetről röviden:
Egy közel tucatnyi balatonszemesi nyaraló megkereste levélben a helyi önkormányzatot, hogy véleményük szerint a parton pihenő artikulálatlanul kiáltozó, köpködő sérültek és fogyatékkal élők zavarják nyugalmukat, s az önkormányzat kerítsen el részükre területet a strand területéből a többiek nyugalma érdekében. A témában nyilatkozó Takács József polgármester újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem kíván partner lenni ezen elképzelés kivitelezésében, és a képviselőtestület elé sem viszi az ügyet.  - Tényként megjegyzendő, hogy a balatonszemesi strand másfél hektáros, így azon mindeki elfér, van hely nyaralónak, fürdözőnek, napozónak… s mindenkinek. 

tovább »

dec 06

Nos, ez alkalommal nem a Mikulást vagy a Télapót, mint személyt szeretnénk középpontba állítani, hanem azt a gondolatiságot, amit a Mikulás-nap jelenthet.

Néhány pécsi vállalkozás, a QX-Impex Kft, a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt., a Netmester Produkció és az Pécsi Rendezvényszervező Kht. összefogásával közel 450 kisgyermek kapott ajándékcsomagot a Mikulástól. Az ötlet még a pécsi Art-Study Kiállításon merült fel, ahol néhány kiállító,- nomeg a kiállításszervező egy kiemelt és talán a későbbiekben is folytatható Mikulás rendezvényt vázolt. Az ötletet tett követte, s pár nap alatt megszerveződött az a mikro-kampány, amely eredményeként ma Pécs központjában, a Széchenyi téren, az éppen díszítés alatt álló Mindenki Karácsonyfája árnyékában megvalósult az ajándékozás. Az ajándékok célcsoportja elsődlegesen a hátrányos helyzetű, illetve a fogyatékkal élő gyerekek voltak, – de szinte minden kis vendégnek sikerület ajándékot osztani a felajánlások számának köszönhetően.

Mikulás Pécsett

 

Fotó: Hardi András - Forrás: PécsiNapilap képgalériája
(További képek: ott!)

Ami viszont egyáltalán nem szokványos, hogy a támogatók segítségük megemlítését nem kérték, – a cél érdekében ezt szívesen – s önzetlenül tették.

A közel 4 órás ajándékosztási kavalkádban a kicsik műsorral, énekekkel, versekkel kedveskedtek a Mikulásnak, aki igyekezetüket minden esetben kis ajándékkal viszonozta.

Lám, nem is olyan nehéz egy kis összefogást elérni a köz érdekében.

A témához kapcsolódó írások:
A PécsiNapilap képes beszámolója 2007.12.06.
A PécsiNapilap írása 2007.12.06.
A BAMA.hu képes riportja, Mikulás a pécsi Széchenyi téren 2007.12.06.

Seonyár2008

preload preload preload