aug 15

Szombat, 13 óra 9 perc

Kis töpörödött asszonyka halad felénk, miközben szokásunk szerint vendégeinket kísértük az indulásra kész vasúti szerelvényhez. Mi a peronon álldogáltunk, a menekülők már a vonaton, az egészségügyi önkéntesek még egyszer végigellenőrizték őket. Panaszmentesek, az úti csomag, ivóvíz kiosztásra került. Felemelkedett hangulat volt alapban is, mint mindig, amikor a családot búcsúztatjuk hosszú út előtt…

Ekkor lépett a  térbe a jó mozgású, tudatosnak és határozottnak mondható nénike. Sosem láttuk előtte. Az időt kihasználva kérdésekkel bombázta a búcsúztató csoportot. Hol vannak a menekültek? Ők azok? Hol voltak eddig, ő már egy órája is keresi őket? Most mi lesz velük? – S ez mind 1-2 perc alatt.
Majd hirtelen mozdulattal az alig másfél méterre lévő szerelvényhez fordult, s jó pörgős szóhasználattal elbúcsúztatta az útra indulókat, jó utat, sok szerencsét, áldást, s ki tudja mi mindent kívánt, amit még 1,5 perc alatt lehetett… Az ajtók csukódtak, a szerelvény elindult, a néni még egyet intett, mintha megáldaná az útra indulókat, de azért önmegnyugtatásul, vagy talán mint egy igazi család igazi nagyija hozzánk fordult, s megkérdezte “Jajj, mit tudnék én itt segíteni?”  – Semmit mamikánk! – Hangzott a válasz. Talán épp most szépítette meg az úton lévők napjait.

Forrás: 71777.hu; Mamicsek

Szólj hozzá!

*
To prove you're a person (not a spam script), type the security word shown in the picture. Click on the picture to hear an audio file of the word.
Click to hear an audio file of the anti-spam word

preload preload preload