nov 23

Még az Art-Study Kiállításon alkalmaztuk ezt a kirakós játékot, amelynek alapját a Környezet-informatika Központ Balaton ortofotója adta, amelyet CD-nyi méretekre vágtunk, – s tekintettel arra, hogy a bemutató a Netmester Produkció standján volt, így üres CD-borítók hátlapja alá helyeztük, így könnyebbé téve a képek kezelését és a tisztán tartást.

Magunk sem gondoltuk, hogy filléres játékból 4 napi szinte folyamatos elfoglaltságot biztosítunk kicsiknek, nagyoknak és természetesen magunknak is.

A játékot többnyire Weinreich László a Netmester ügyvezetője mutatta be a játékosoknak.

 

Weinreich László, Netmester Produkció

 

 Fotók: Székely László

Székely Éva a Környezet-informatika Központ vezetője egy ifjú játékossal próbálkozik a kép összeállításán.

Székely Éva, Környezet-informatika Központ

További képek! >>

tovább »

Taggek:
nov 09

Hát igen. Végre! – Gondolta hősünk, amikor olvasván az alanti hírt a következőkön mélázott, szürcsölve instant levesét (-ismerik? a zöldségcipelő irodista fajtát!): Lélekmelegítő, hogy egy igazán klassz, kreatív elnevezésről olvashatunk, – nem utolsósorban éppen akkor, amikor az Art-Study Művészeti Konferencia és Kiállítás második napján városunkban alig-alig akadt e terület – mármint a művészet és kreativitás  – iránt érdeklődő szakmai és általában bármilyen látogató a rendezvényen. Pedig lehet, hogy csak ez a kis szakkiállítás is olyan, hogy örülünk, – ha mi szereplők (mármint a kiállítók és rendezők és nem mi, mint érintettek) jól elbeszélgethetünk egymással. Végülis fő a szakmai brainstorming, a swot-elemzés, nomeg a strategy! Az már legyen a főmarketingeseknek és alstartégáknak dolga, hogy a mindenképpen művészetnek nevezhető többszáz alkotásnak e kiállításon is miért maradt el a látogatottsága. (Pedig ingyenes a megtekintés, a kínálat érdekes és a szakmai elvárásnak megfelelő – lehet.) 

Jah, – de íme a hír:

2007. november 13-án megnyílik az EKF „CsészényiTér2010” nevű infopontja.Az időzítés nem véletlen, hiszen éppen egy éve ezen a napon véglegesítette az Európai Unió Kulturális Minisztereinek Tanácsa a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert városok listáját, Pécset, Essent és Isztambult megjelölve.   Az új EKF infopontunkban a 21. század technikájával, mindig megújuló tartalommal várjuk vendégeinket, akik amellett hogy információt kaphatnak az EKF-programról, a maguk festette Zsolnay jövőköveken üzenhetnek az utókornak.   A pécsi rádiók összefogásával a nyitónapon 14-18 óráig folyamatos élő rádióadást sugárzunk a helyszínről a „Csészényi Éter”-ben (a Mediterrán Rádió frekvenciáján – Fm 101.2). A „Csészényi Éter”-t, az EKF rádióműsorát a későbbiekben heti egy alkalommal közvetítjük a pécsi rádiókban.

Szeretettel meghívjuk 2007. november 13-án a   CsészényiTér2010-be  (Pécs, Széchenyi tér 7),   ahol pontban 14 órakor a „Csészényi Éter”-ben felcsendül az EKF új szignálja, majd Mészáros András köszönti a hallgatókat és a jelenlevőket. A helyszínen Tasnádi Péter, Pécs M.J.V. polgármestere és Mészáros András a Pécs2010 EKF-program főigazgatója  16 órától személyesen fogadja a vendégeket.

CsészényiTér EKF, Pécs

Csak a kép tisztogatása és nem maszatolása érdekében: A "Csészényi Éter" igazán jó kreativ elnevezés, node a csészényi puding próbája pedig az evés! Fogyasszuk, s ízleljük! … s ízestőül az üröm az örömben: A Csészényi Tér, mint elnevezés a 30Y Zenekar ismert alkotása. S ha már kultúra, meg főváros… talán egy utalást megért volna, hogy az elnevezés jogtiszta vagy csak a "szerzett javak" része. Kiegészítés: 2007.11.14. : A híradások alapján a 30Y Zenekar hozzájárult a "CsészényiTér" elnevezés felhasználásához!

seonyár2008

Taggek:
nov 03

Webes projektekhez ötletembereket és kreatívokat keresünk! E címmel jelentettünk ma meg egy hirdetést, az egyik legismertebb hazai közösségi portál aprói között. Az érdekes kisérlet célja természetesen vállalkozókedvű segítők, gyakornokok felkutatása, aki egyes „alvásba szenderedett” projektünk „újraélesztésében” segítenek! Rajta hát! Virtuális Csipkerózsikák várják hercegeiket!

„Webmarketing vállalkozás ötletes webes tartalmak kidolgozásához és fejlesztéséhez, folyamatos üzemeltetéséhez keres gyakornokokat. (marketing, bölcsész, humán, programozó, dizájner…) Az ötlet és a megvalósulási terv részben adott! Amit keresünk: A kiválasztott weboldal tartalmának kialakításában való együttműködés, a weboldal működtetése és felügyelete. Amit kínálunk: technikai háttér, a programozás, a folyamatos üzemeltetés és háttér biztosítása, valamint marketing tevékenység. Javadalmazás: A gyakornoki idő és a gyakornoki munka igazolása, – amennyiben a projekt megvalósul. Amennyiben hosszabb távra tervezel webes jelenlétet, munkádért cserébe tulajdonrészt biztosítunk a létrejövő webes tartalomban, – így akár jövendő munkahelyed is biztosított lehet! Jelentkezés és további info e-mailben: netmester (@) netmester.hu . – Netmester Produkció” 

Az érem másik oldala pedig szintén egy próbálkozás. Szeretnénk felmérni, érdemes-e reménykedni együttműködésben szakmai projektek terén, vagy épp azokon a területeken, amelyek a ma diákjai, pályakezdői számára a holnap megbízatásait jelenthetik. Természetes dolog, hogy hazabeszélünk, s webes projektekről, honlap- és portáltervekről beszélünk, amelyeket időhiány miatt nem tudunk megvalósítani, de lehet, hogy végre valakit érdekel… 🙂 Tettre fel!

 

Taggek:
okt 31

Még nem késő! Bognár Laci blog- és a blokk-társunk a Hazai Internet (meg)Tisztítása mellett áll ki a ma esti Pécs TV Híradóiban. Az adás a weben is követhető. Laci írása itt: Ott, ahol a hatos (meg az ész) megáll A PécsTV pedig itt: Pécs TV Online Utóirat: A témával természetesen még foglalkozunk! Utóirat 2.: 2007.11.01. A híranyag felkerült a Pécs TV Archivum oldalára, letölthető – csak Bognár László barátunkra keressetek rá!

seonyár2008

Taggek:
preload preload preload