jún 25

Csapszéky Csöpi a magyar limerik irodalom ismert alakja a Seonyár2008 résztvevőinek – és tán másoknak – eként mesél a limerickről (limerikről).  

„A limerick szigorúan körülhatárolt, szabatos és pontos versforma. Külső formája az ötsoros vers. Az első és második sor 10-10 vagy 11-11 szótag és a két sor rímel egymásra. A harmadik és negyedik sor ugyancsak összerímel, de rövidebb; rendszerint 7-7 vagy 9-9 szótag. Az utolsó, ötödik sor ugyanolyan hosszú, mint az első kettő és rímel rájuk. Ugyanilyen határozott és elkerülhetetlen a költemény belső felosztása. Az első két sor bemutatja a költemény szereplőjét – esetleg a két szereplőt – a harmadik és negyedik sor összefoglalja a cselekményt, az utolsó, ötödik sor pedig a meglepő, humoros vagy szatirikus, lehetőleg teljesen váratlan csattanóval szolgál.” (Faludy György) Hozzá kell – sajnos – tennem, a mai magyar költészet művelői – esetenként szerénységemmel egyetemben – hőseik pimasz szemérmetlensége mintájára nyelvet öltenek a szigorú forma egyik szabályára, nevezetesen a sorok szótagszámára.

A 10-10 esetenként éppen csak 8-8, a 11-11 pedig 12-12, a 7-7 meg van, hogy 6-6-ra rövidül. Arra azonban ügyelnek, hogy a hosszú-hosszú, rövid-rövid, hosszú sorviszony rendben legyen, az a-a-b-b-a rímképlet is megmaradjon; a tartalom pedig végképp, amúgy limerickesen szókimondó, elmés, csattanós, édes női ajkakra mosolyt csaljon, férfikörben vad röhögést fakasszon. Bocsássuk hát meg kilengéseiket, derüljünk sokszor kisded, koravén-gyermeteg, ám szívderítő bolondságaikon!

Álljon itt példaként egy limerick a Seonyár2008 számára!

Seonyár2008

Végre itt a seonyár2008,
elfeledteti a kánikula-polc-
   ot mára imitt-amott.
   Szeózzunk nyáron legott!

Éljen a várt seonyár2008!

SeoNyár2008

2 hozzászólás to “Limerikbe foglalt seonyár2008”

  1. SeoNyár2008 szerint:

    Köszi ezt is, és az eddigieket is! Ha nagy leszek, …. – Vagy ha épp a dobogón – majd egyszer … – De tudod, az vélhetően egy másik versenyben lesz! – De Chatlakozznak szurkolok, Ő esélyesebb. S ha majd a pezsgőt locsolja a tribünről, mi ott leszünk! 🙂 – Na jó, BDK-t sem hagyom ki, de Ő a profi kategória! 😉

Szólj hozzá!

preload preload preload