aug 16

A hét elején röppent fel a hír, hogy a balatonszemesi strand néhány vendége, illetve üdülőtulajdonosa kifogásolta, hogy az egyik helyi üdülő sérülteket és fogyatékosokat üdültető vendégei miért a szabadstrandot használják, ahol az egészséges vendégek is tartózkodnak? Az ügy a TV2 Mokkájával kezdődött augusztus 13-án, s azóta több tucatnyi sajtó is foglalkozott a témával.

Kiderítettük, hogy a Panoráma Üdülőt működtető Hajdú és Fiai Panoráma Kft. pécsi, s a Sérültek és Segítőik Egyesület -tel (SÉSEK) közösen szerveznek évek óta nyaralási és kikapcsolódási lehetőséget sérülteknek és fogyatékosoknak. 

A történetről röviden:
Egy közel tucatnyi balatonszemesi nyaraló megkereste levélben a helyi önkormányzatot, hogy véleményük szerint a parton pihenő artikulálatlanul kiáltozó, köpködő sérültek és fogyatékkal élők zavarják nyugalmukat, s az önkormányzat kerítsen el részükre területet a strand területéből a többiek nyugalma érdekében. A témában nyilatkozó Takács József polgármester újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem kíván partner lenni ezen elképzelés kivitelezésében, és a képviselőtestület elé sem viszi az ügyet.  – Tényként megjegyzendő, hogy a balatonszemesi strand másfél hektáros, így azon mindeki elfér, van hely nyaralónak, fürdözőnek, napozónak… s mindenkinek. 

tovább »

Taggek:
aug 14

Fogorvosnál várakozott egy kislány,- úgy 3 éves forma lehetett – és nagyapja, amíg a nagymama fogát az orvos kezelte. A váróban a papa és unokája között kedves beszélgetés kerekedett…

– Papa, ugye milyen aranyos ciszát láttunk?
– Igen, kis unokám, de az nem cisza, hanem cica. Cica, mint citrom.
– Azt mondom papa, cisza, aranyos kis cisza.
– Mondom, nem cisza, hanem cica, – próbálgasd mondogatni, s ha odafigyelsz, biztos sikerül. – Érvelt az öreg.
– Jó, jó papa, gyakorlom. Így jó lesz? – Cisza.
– Hát nem egészen, még egy kicsit próbálgasd! – Tanítgatta a nagyapja.
– Tudod mit papa?! – Kitaláltam! Majd azt modom maszka. Jó lesz?

Történt Pécsett, 2008. júliusában, Várfalvy Ferenc rendelőjében

Taggek:
aug 14

Kedves meghívót kaptunk, igaz – ez alkalommal Balatonszárszóra.
Vámosi Tamás festő, művész és festőművész néhány alkotásait tekintheti meg az arra járó. Higgyék el érdemes! A pécsi festő hitvallását ekként fogalmazta meg: "Bohócok, gyerekek és más lények egy másik világból, olajfestékkel vászonra vagy táblára festve. Nem tudom, művészet-e vagy sem, amit csinálok, de talán nevezhetem alkotásnak. Ennek pedig  oka van: ugyanúgy, ahogy az ecset eszköz a kezemben, én magam is eszköz vagyok egy nagy spirituális kézben. Azt mondom: jól is van ez így, köszönet érte. Ebben a másik valóságban köszöntöm Önt, köszöntelek Téged!"

Vámos Tamás: Szieszta

Foto: Vámosi Tamás: Szieszta, 100x100cm, olaj-vászon festmény

A meghívó, "amit nem értettünk félre"! 🙂 :

Kedves rokonaink, barátaink, ismerőseink!
Félre ne értsétek, semmiképp sem kötelező program, csak hogy tudjatok róla. Ha esetleg valaki a Balaton környékén nyaral és érdekli a dolog, akkor szívesen látjuk a megnyitón. Tamás néhány fotorealisztikus festménye lesz látható egy kisebb kiállítás keretében az alábbi helyszínen.

A kiállítás 2008. augusztus 15-től szeptember 2-ig tekinthető meg a Balatonszárszó-i Községházán.
Megnyitó időpontja: 2008. augusztus 15. 18:00 óra

 

Vámosi Tamás weboldala:

Taggek:
aug 13

A napokban körvonalazódott, hogy idén a korábbiakhoz viszonyítva kicsit korábban szeptember 22-től tart a Reklámszövetség hagyomány eseménye a Reklámhét, melyhez Pécs városa is évről évre csartlakozik. A 2007-es helyi esemény, illetve az előadások szervezésében a Netmester Produkció aktiv szerepet vállalt, de épp ezen a rendezvényen indult el a Blogsuli is.

A pécsi esemény napjaként szeptember 24 vagy 25 ígérkezik, de a Blogsuli-n még a pontos programról hírt adunk. Az érdeklődő hallgatóságon túl a szakmai együttműködő partnereket is szívesen látjuk a rendezvény előkészületeiben, hiszen Pécs a mi városunk, s közös munkával a szakmai téren is könnyebb sikereket elérnünk. Programjavaslatot is szívesen fogad a rendezőség!

Taggek:
aug 13

A Zsolnay-szobor körüli felújítások bizony az erősebb idegzetűeket is megviselték az elmúlt 2-3 évben. Viszont mostanra nagyon szép és üde foltja lett városunknak az a kis mikro-park együttes, amely a napokban alakul ki a szobor közvetlen környezetében. – A kérdés már csak az, hogy mennyire tudunk mi magunk vigyázni az újonnan kialakított térre és a kicsiny parkokra.

Taggek:
aug 11

E címmel indul a Goldenblog 2008  verseny helyi blogokkal, helyi értékekkel foglalkozó "szekciója". Ez alkalommal gondoltunk egy merészet, s mi is megmérettetjük magunkat. A verseny augusztus 13-tól augusztus 18-áig tart, s a lokális ügyekkel foglalkozó webnaplóké a főszerep.

Kiegészítés: (2008.08.18.)
A GoldenBlog-ra nevezettek listáján nem találtuk a Blogsulit, így érdeklődtünk a szervezőktől. A következő emailt kaptuk (tegyük hozzá, jogosan!) :

Kedves László!

A blogsuli egy nagyon jó blog, de sajnos nem fér bele a helyi.érték kategóriába. Sajnálom, hogy nem láttam előbb a blogot, mert átsoroltam volna a tanácsai blogokhoz, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy seonyár2008 versenyblogokat kiszedtük a mezőnyből.

Üdvözlettel:
A Goldenblog csapat

Taggek:
ápr 12

Tegnap startolt a 0411.hu, és egyben az I. Nemzetközi Kortárs-Irodalmi Fesztivál weboldala és blogja.

Az oldal alapját az idei Költészet Napjára időzített Fesztivál adja, mely Pécsett, egy fergetes utcai irodalmi katarzisban valósult meg. Történt, hogy a szervezők az igen neves és sokrétű művész-alkotó „bagázst” a szokásos színpadi és beszélgetős környezetből egy frekventált belvárosi szabadtéri helyszínre koncentrálták.
Első benyomásként is meglepetés, hogy a péntek koradélutánra időzített eseményen jelentős és folyamatosan növekvő érdeklődés mutatkozott a költészeti alkotások iránt.

A délutáni eseményt követően este 8-tól kb. fél 1-ig az Ifjúsági Ház adott otthont a rendezvény folytatásának. A program igen változatos, és egy „kicsit másabb volt”, mint az eddigiek.  A reggeli ébredés, amolyan kulturális másnaposságot eredményezett az igen „velős”, és minőségi kultúrális kínálat után. A szervezők előtt tisztelegve egy megjegyzés: Ez a csapat méltán érdemelte ki a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa felvezető eseményének címét, s minden bizonnyal a jövőben is hasonló, színvonalas program várható a lelkes szakmai csapattól.

Még a rendezvény alatt felvetődött a szervezők és a vendégek részéről a folytatás gondolata, s így talán már jövőre megvalósulhat a II. Nemzetközi Kortárs-Irodalmi Fesztivál. A szervezőkön, az irodalmárokon és a jelenlegi támogatókon ez már biztos nem múlik, már csak az érdeklődés fokozása a feladat.

 

Taggek:
ápr 09

A napokban indult weboldalon Balogh Robert tollából olvasható: "A 04.11. I. Nemzetközi Kortárs-Irodalmi Fesztivál az utca emberét éppúgy megszólítani igyekszik, mint az elitkultúrára nyitott műélvezőt, helyi, fiatal, országos hírű és nemzetközileg jegyzett művészek felvonultatásával, s a tervek szerint maradandó nyomot (többnyelvű antológia és weboldal) is hagy maga után."

0411

 

A rendezvény kampánycíme a Literális Ingyenkonyha is sejtet már valamit, de érdemes a Költészet napi programot előre átolvasni. Akár a Blogsuli.hu alcímét is használhatták volna: fogyasztható minőségben – fogyasztható mennyiségben 🙂 .
A rendezvény weboldala: 04.11.hu

A rendezvény létrejöttét a Blogsuli.hu házigazdája, a Netmester Produkció is segítette. 

Ez a hír is csatlakozott a Blogsuli.hu seonyár2008 próbálkozásához!

 

Taggek:
jan 24

A napokban tartotta éves közgyűlését a Babits-Komarov Baráti Kör, melynek célja a mostani iskola és elődintézményei egykori tanítványainak és munkatársainak bevonása rendezvényeikbe, az iskolával való kapcsolattartásba, az iskola képzéseinek segítése, és legfőképpen az alma materhez kötődés erősítése.

"… és most összejöttünk,
tanár, s diák együtt mesélünk,
még a végén barátok leszünk,
így a suli-buli – nem volt rég!"
                   Részlet: Suli-buli (film)

tovább »

Taggek:
preload preload preload