Hősünk minap autobusszal kívánt utazni, s így is tette. A közeli buszmegállóban és a realitás talaján állva, egy pár hete kiépített csilli-villi ketyere megszólalt. Még 1 perc, s az XYZ számú autóbusz megérkezik, az előző megállót már elhagyta. S lám, már látni is a jármű elejét, s már itt is van.
Ez igen! Szolgálunk, s jövünk rendelkezésére! Hősünk nem egy busszal járó fajta, így bérletet is ritkán vált. Éppen ezért, – mivel a rendet és rendszert tiszteli, nevezhetnénk tudatos fogyasztó fajtának. Az első ajtón szállt fel, hogy jegyet válthasson. Előkészítette az éppen elégséges aprót, majd jegyet kért a gépkocsivezetőtől. És válasz nélkül nem maradt vásárlása: – Miért nem a buszmegállóban lévő újságosnál váltotta meg jegyét? Tudja, hogy majd 25-%al olcsóbb!
Ilyen nincs! Ilyen nincs, és mégis van! – gondolta. Mégis mozog a szolgáltatói állóvíz? Van még, ki a vevőt ilyetén módon tiszteli?
Hát van!
Emlékezetes szolgáltatás, az biztos! A történtek kicsit (nagyon) emlékeztetnek a Tiszteletteljes Provokátor írására, s hősünk számára egészen biztos, hogy emlékezetes szolgáltatásként marad meg a hétköznapi jegyváltás szertartása. S legközelebb is jegyváltásra adja majd fejét, bliccelés helyett.
És így kerek a történet, – majdnem. Teljes lehetne, ha megírhatnánk történetünk helyszínét, negnevezhetnénk a szóbanforgó járat számát és a szereplők is nevesítésre kerülhetnének. Azonban félő, hogy a nevesítés után egy gépkocsivezetővel kevesebb lenne, ugyanis tettével szorgalmazta a munkáltója bevételeinek csökkentését, 25%-al. S ez már a való világ.
A történetről a kisfiam kedvenc mozifilmje a Hihetetlen Család jut az eszembe. A biztosítási ügynökké lefokozott HŐS egy idős hölgyet hozzásegít egy kis kártérítéshez. A főnöke ezt megtudván ordibál, toporzékol és kendőzetlenül a HŐS szemébe vágja: Magában nincs semmi empátia a befektetők iránt. Hogy fog ez a cég profitot termelni, ha minden panaszra kártérítést fizetünk?
Jó tudni, hogy vannak még a városunkban HŐSÖK.
Nem is tudom már a novella címét, talán Rákossy Gergely írta, egy lányról szól, aki a játékbaba gyárban olyan átéléssel, szívvel dolgozott, hogy a babák, amelyeket ő készített – életre keltek.
A szívvel, odaadással végzett munka gyümölcse mi más is lehetett volna, minthogy a babáinak kitekerték a nyakát. Elvégre nem az a szabvány, amit a lelkkiismeretes munka létrehoz…
Ám valahogy mégiscsak azokat az embereket tiszteljük, akiknek a keze alól „élő babák” kerülnek elő! Csak ez a tisztelet nem biztos, hogy érvényesül…