jún 28
Bibis ujj

Bibis az ujja(m)

Nevezzük nevén a dolgot, a bal kezem mutató ujja fizikális traumát szenvedett. Mit tagadjam, fájt.

Elindultam, hát az orvos, orvosovics, orvosokhoz, – s szó szerint néhány perc alatt kenceficézték, kötözték, pólyázták, – s utamra bocsátottak. Hazafele, útbaejtettem a Spar márkanevet viselő egységet, hogy némi vacsora-kiegészítést vásároljak. Kb. egy kevés szalámi, kenyér és talán egy vaj lehetett a kosárban. Fizetéskor a pénztáros látva az újjamat megszólalt:

- Hagyja a csomagolást! Magának bibis az ujja! – és egy szatyrot kikészítve maga tette a gyűjtőalkalmatosságba a vásrárolt tételeket.

Majdnem azt hittem, – lázas vagyok. De nem! 

Taggek:
aug 15

Szombat, 13 óra 9 perc

Kis töpörödött asszonyka halad felénk, miközben szokásunk szerint vendégeinket kísértük az indulásra kész vasúti szerelvényhez. Mi a peronon álldogáltunk, a menekülők már a vonaton, az egészségügyi önkéntesek még egyszer végigellenőrizték őket. Panaszmentesek, az úti csomag, ivóvíz kiosztásra került. Felemelkedett hangulat volt alapban is, mint mindig, amikor a családot búcsúztatjuk hosszú út előtt…

Ekkor lépett a  térbe a jó mozgású, tudatosnak és határozottnak mondható nénike. Sosem láttuk előtte. Az időt kihasználva kérdésekkel bombázta a búcsúztató csoportot. Hol vannak a menekültek? Ők azok? Hol voltak eddig, ő már egy órája is keresi őket? Most mi lesz velük? – S ez mind 1-2 perc alatt.
Majd hirtelen mozdulattal az alig másfél méterre lévő szerelvényhez fordult, s jó pörgős szóhasználattal elbúcsúztatta az útra indulókat, jó utat, sok szerencsét, áldást, s ki tudja mi mindent kívánt, amit még 1,5 perc alatt lehetett… Az ajtók csukódtak, a szerelvény elindult, a néni még egyet intett, mintha megáldaná az útra indulókat, de azért önmegnyugtatásul, vagy talán mint egy igazi család igazi nagyija hozzánk fordult, s megkérdezte “Jajj, mit tudnék én itt segíteni?”  – Semmit mamikánk! – Hangzott a válasz. Talán épp most szépítette meg az úton lévők napjait.

Forrás: 71777.hu; Mamicsek

Taggek:
szept 11

Minap, éppen arra vitt az utam, amerre majd mindennap járok. Ez egy forgalmasnak mondható utcaszakasz, ahol szürke arcok, fejek, gondolatok közlekednek nap nap után. Én is így tettem, teszek. Az utcában viszont van egy korcs kis diófa, csenevész termésekkel, és bár a zöld lombja még ékeskedik, virul, de termőre fordulása bizonyosnak tudható. Történt ugyanis, hogy lábam alatt egy mogyorónyi kis izé roppant… Meg is torpantam, hogy mi történt. Ahogy emeltem lábam, már láttam a kis csonthéjast. Elmosolyogtam. Igen, itt van az ősz, itt van. Újra… Mert bizony e kis termő fa láttán így ősszel eszembe jut egy régi kis történet, mely ugyanezen a helyen esett meg…

Történt ugyanis, hogy a kis fát, mely lombhaját épp vesztésre adta, szemlélte egy idősödő férfi. Nem volt már fiatal, – úgy korosodó. Talán spicces, vagy bolondos, tán bolond, – ám amolyan igen kedvelhető fajta. Állt a kerítésnél, a kerítésen túl a fa, baljával a kerítést fogta, jobbjával szónoki gesztikulációba kezdett, s mondta a magáét.

- Igen szép kis fa vagy!
- De mit csináljak veled?
- Olyan piciny, aprók a terméseid.
- Pedig szeretlek!
- Finom a húsod.
- Mit kezdjek most veled?
- Szegény kis fa…
Így ősszel gyakrabban, de év közben is eszembe jut e kis történet, amolyan radnótis hangulatban mert hát e dió föntről “se látható, nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható”.

Taggek:
szept 27

Ma az Index.hu -n  A világ következő ura: Zuck címmel Mark Zuckerberg -ről a Facebook “atyjáról?”. Hát igen, ügyes!

Eszembe juttatott valamit…
Ismertem egyszer egy srácot kis hazánkban, úgy a 90-es évek elején.
Egy papírfecnire vázolt néhány betűt, vonalat, négyzetet, összefüggést, meg ilyesmit… És elkezdte mesélni, hogy egy olyan számítógépes programot tervez, amiben információk lesznek, – mint mondta; adatok és adatbázisok például éppen Pécsről. (Már akkor furcsán néztünk rá!) S ha jönne egy turista, – mesélte – s egy nevezetességről olvasva lépne egy kicsit az egérrel, akkor onnan tovább tudna menni az épület képére, nomeg útvonalakat tudna tervezni, meg ilyesmi. Mesélte azt is, ha pl. csak egy adott történelmi kor érdekelné azt a turistát, akkor az azzal kapcsolatos szövegeket tudná megjeleníteni valahogy egy kiemelt sor segítségével… Mesélt ilyet, mesélt olyat, mesélt sok csodát, – de nem nagyon hittek neki! – Mert a Kis herceg óta tudjuk, hogy olyan furcsák a fölnőttek…

- Klikkelésről, hiperlinkekről, internetről és webről még szó sem volt akkoriban a magunkfajták körében! – Talán 1991. márciusát írhattuk?!

Taggek:
aug 14

Fogorvosnál várakozott egy kislány,- úgy 3 éves forma lehetett – és nagyapja, amíg a nagymama fogát az orvos kezelte. A váróban a papa és unokája között kedves beszélgetés kerekedett…

– Papa, ugye milyen aranyos ciszát láttunk?
– Igen, kis unokám, de az nem cisza, hanem cica. Cica, mint citrom.
– Azt mondom papa, cisza, aranyos kis cisza.
– Mondom, nem cisza, hanem cica, – próbálgasd mondogatni, s ha odafigyelsz, biztos sikerül. – Érvelt az öreg.
– Jó, jó papa, gyakorlom. Így jó lesz? – Cisza.
– Hát nem egészen, még egy kicsit próbálgasd! – Tanítgatta a nagyapja.
– Tudod mit papa?! – Kitaláltam! Majd azt modom maszka. Jó lesz?

Történt Pécsett, 2008. júliusában, Várfalvy Ferenc rendelőjében

jún 28

Hősünk a tegnapi egész éjszakás esőzést, jégverést, villámlást és dörgéssorozatot követően végre, úgy hajnali 5-re ismét elszenderedett. Valami csengetés-félére riadt, majd visszaaludt. – Á, dehogy! Az nem lehet. – gondolta.  De lám, a csengő másodszorra is megcsörrent, s mire kibotorkált, – a gaz csengető már alábbszaladt a földszint felé. Nos, gondolta, utánaigyekszik. A fiú, aki tettét elkövette,- már az alagsori pince legalsó lépcsőjén guggolt, s ötödmagával merte az égi áldást. Mert az bizony jött. Jött, ahogy kell,- vagy inkább, ahogy nem kell.

Történt ugyanis, hogy a pince, vagy alagsor, mint ahogy lenni szokott,- kissé a föld felszíne alatt leledzik, s bizony az utcai esőelvezetőt a sok tucadszori bejelentés után sem tisztította senki. Sőt, a  napokban a ház mellett folyó felújítási munkálatok igyekezetében az ereszcsatornát is sikerült a rendíthetetlen munkahévben betemetni földdel. Így az áldás két helyről támadt.
Ezek után a pincében, ahol a "gaz" csengőbetyár családjával lakott, a víz majdhogynem úgy öntötte ki őket, mint azokat a bizonyos ürgéket szokták, – konyhájukat, lakásuk egy részét, és gondosan őrzött kis tárgyaikat részben víz borította. Így már érthető, ha mindenkit mozgósítani szerettek volna, aki a víztelenítésben segítségükre lehet.  A csengőkommandó azonban kudarcba fulladt, s a négyemeletes társasház lakótársai és háztársai a szolidarotás csöppnyi jelét sem mutatták a pince lakóival kapcsolatban, így az alagsori szükséglakók és hősünk maradt a vízzel való küzdelemre.

Kit érdekel már a hajnalai ébresztő? – gondolta, s pár másodperc alatt munkába állt, s merték, merték, nomeg hordták és hordták a vizet. Amíg számolni lehetett, az úgy 60-70 vödörrel lehett. De kár volt számolni, mert a munka befejeztével jegyezte meg az egyik fiú, hogy hajnalban egyszer már ezt kimerték, csak újra jött az égi áldás.

Kedves rendíthetetlen földmunkás, ki eresz- és esőcsatornákat tömítesz EKF-lapátoddal, az EKF-projekt és az EKF-kultúra jegyében! Kérlek, legközelebb lapádtodat és vödrödet hagyd a munkád helyszínén, hogy legalább ezzel segíthesd a kármentést, – nomeg a felesleges munkát! De ha teheted, nézz bele a csőbe, mielőtt befeded, hogy látszik-e az alagút vége? – Mert így nem jutunk sosem a végére.

Seonyár2008 -i esőzés 

jún 23

Néhány napja Hősünk, – a mi Győzőnk –  találkozott egy régi barátjával. A szokásos udvariassági köröket követően rövid beszélgetéssel rátértek a mindennapok elemezgetésére, értékelésére. 
– Minden rendben? – Kérdezte az egyik 
– Majdnem.
– Hogy hogy?
– Éldegélünk.
– Mit értesz ez alatt, hogy éldegélünk?
– Éldegélünk, túlélünk,- amíg hagyják.
– Hagyják?
– Tudod, – amíg lehet!
– Miért, nincs munkád?
– Munkám még csak lenne, de nem hagyják.
– Nem hagyják?
– Tudod, ahhoz, hogy érvényesülni tudjak, sikeres lehessek, el kell kurvulnunk szakmailag.
– Na és?
– Rosszul érzem magam így, úgy érzem, itt nem tudok dolgozni, alkotni.
– Ne aggódj, nem Te kurvulsz el, hanem már rég kuplerájban élünk!

seonyár2008 

ápr 13

Kedves Barátom!

Köszönön Neked, ki gondoltál reám! Bizony ennek a bizonyos kenyérnek kb. a feléhez érkeztem, de szerencsémre még friss a cipó, fogyasztható, ropogós, s egyben van a másik fele is.

Gyors mérleget készítettem,- amely ilyenkor szokás, s egy gondolatban összefoglalva, hál' Istennek az első félidő nem volt dologtalan. Remélem a második "menetben" is mindig lesz mit ténykednem, s főként, hogy lesz. aki ezt értékeli is. Mit, remélem?! Biztos! Úgy legyen!     

… Kovács Kati egyik legszebb dala jutott eszembe (Demjén Ferenc, Lerch István):

Félig elköltöttem az életem,
És az élet lassan elkölt engem,
De ha mindig marad kit szeretnem,
Megnyugszik egy csúf világ bennem,
Lassan elcsitul a félelem,
Így legyen! 

* "Alcím": Weinreich László: Születésnapomra 

SeoNyár2008

preload preload preload