Néhány napja Hősünk, – a mi Győzőnk – találkozott egy régi barátjával. A szokásos udvariassági köröket követően rövid beszélgetéssel rátértek a mindennapok elemezgetésére, értékelésére.
– Minden rendben? – Kérdezte az egyik
– Majdnem.
– Hogy hogy?
– Éldegélünk.
– Mit értesz ez alatt, hogy éldegélünk?
– Éldegélünk, túlélünk,- amíg hagyják.
– Hagyják?
– Tudod, – amíg lehet!
– Miért, nincs munkád?
– Munkám még csak lenne, de nem hagyják.
– Nem hagyják?
– Tudod, ahhoz, hogy érvényesülni tudjak, sikeres lehessek, el kell kurvulnunk szakmailag.
– Na és?
– Rosszul érzem magam így, úgy érzem, itt nem tudok dolgozni, alkotni.
– Ne aggódj, nem Te kurvulsz el, hanem már rég kuplerájban élünk!
jún 23
ápr 13
Kedves Barátom!
Köszönön Neked, ki gondoltál reám! Bizony ennek a bizonyos kenyérnek kb. a feléhez érkeztem, de szerencsémre még friss a cipó, fogyasztható, ropogós, s egyben van a másik fele is.
Gyors mérleget készítettem,- amely ilyenkor szokás, s egy gondolatban összefoglalva, hál' Istennek az első félidő nem volt dologtalan. Remélem a második "menetben" is mindig lesz mit ténykednem, s főként, hogy lesz. aki ezt értékeli is. Mit, remélem?! Biztos! Úgy legyen!
… Kovács Kati egyik legszebb dala jutott eszembe (Demjén Ferenc, Lerch István):
Félig elköltöttem az életem,
És az élet lassan elkölt engem,
De ha mindig marad kit szeretnem,
Megnyugszik egy csúf világ bennem,
Lassan elcsitul a félelem,
Így legyen!
* "Alcím": Weinreich László: Születésnapomra
