nov 09

Hát igen. Végre! – Gondolta hősünk, amikor olvasván az alanti hírt a következőkön mélázott, szürcsölve instant levesét (-ismerik? a zöldségcipelő irodista fajtát!): Lélekmelegítő, hogy egy igazán klassz, kreatív elnevezésről olvashatunk, – nem utolsósorban éppen akkor, amikor az Art-Study Művészeti Konferencia és Kiállítás második napján városunkban alig-alig akadt e terület – mármint a művészet és kreativitás  – iránt érdeklődő szakmai és általában bármilyen látogató a rendezvényen. Pedig lehet, hogy csak ez a kis szakkiállítás is olyan, hogy örülünk, – ha mi szereplők (mármint a kiállítók és rendezők és nem mi, mint érintettek) jól elbeszélgethetünk egymással. Végülis fő a szakmai brainstorming, a swot-elemzés, nomeg a strategy! Az már legyen a főmarketingeseknek és alstartégáknak dolga, hogy a mindenképpen művészetnek nevezhető többszáz alkotásnak e kiállításon is miért maradt el a látogatottsága. (Pedig ingyenes a megtekintés, a kínálat érdekes és a szakmai elvárásnak megfelelő – lehet.) 

Jah, – de íme a hír:

2007. november 13-án megnyílik az EKF „CsészényiTér2010” nevű infopontja.Az időzítés nem véletlen, hiszen éppen egy éve ezen a napon véglegesítette az Európai Unió Kulturális Minisztereinek Tanácsa a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa címet elnyert városok listáját, Pécset, Essent és Isztambult megjelölve.   Az új EKF infopontunkban a 21. század technikájával, mindig megújuló tartalommal várjuk vendégeinket, akik amellett hogy információt kaphatnak az EKF-programról, a maguk festette Zsolnay jövőköveken üzenhetnek az utókornak.   A pécsi rádiók összefogásával a nyitónapon 14-18 óráig folyamatos élő rádióadást sugárzunk a helyszínről a „Csészényi Éter”-ben (a Mediterrán Rádió frekvenciáján – Fm 101.2). A „Csészényi Éter”-t, az EKF rádióműsorát a későbbiekben heti egy alkalommal közvetítjük a pécsi rádiókban.

Szeretettel meghívjuk 2007. november 13-án a   CsészényiTér2010-be  (Pécs, Széchenyi tér 7),   ahol pontban 14 órakor a „Csészényi Éter”-ben felcsendül az EKF új szignálja, majd Mészáros András köszönti a hallgatókat és a jelenlevőket. A helyszínen Tasnádi Péter, Pécs M.J.V. polgármestere és Mészáros András a Pécs2010 EKF-program főigazgatója  16 órától személyesen fogadja a vendégeket.

CsészényiTér EKF, Pécs

Csak a kép tisztogatása és nem maszatolása érdekében: A "Csészényi Éter" igazán jó kreativ elnevezés, node a csészényi puding próbája pedig az evés! Fogyasszuk, s ízleljük! … s ízestőül az üröm az örömben: A Csészényi Tér, mint elnevezés a 30Y Zenekar ismert alkotása. S ha már kultúra, meg főváros… talán egy utalást megért volna, hogy az elnevezés jogtiszta vagy csak a "szerzett javak" része. Kiegészítés: 2007.11.14. : A híradások alapján a 30Y Zenekar hozzájárult a "CsészényiTér" elnevezés felhasználásához!

seonyár2008

2 hozzászólás to “Egy csészényi (tér)erőleves a léleknek”

  1. admin szerint:

    A CsészényiTér2010 Információs pont ma 14.00 órakor került átadásra, egy érdekes “Csészényi Éter” elnevezésű műsorsorozattal.
    A rendezők az EKF Információs Pontjaként funkcionáló „teret” és egyben termet 4 órás élő rádiós műsorral tették színesebbé, ahol ismert és elismert személyek beszéltek Pécsről és egyben a 2010-es Európa Kulturális Fővárosáról.

    Az EKF Információs Pontban az érdeklődők Jővőkővel hagyhatnak nyomot Európa Kulturális Fővárosában, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy kb. tenyérnyi prirogránit felületre bárki, bármilyen írásos vagy képi elemet festhet, rajzolhat, mely 2010-ig a Zsolnay „Gyárban” kerülnek megőrzésre, s a tervek szerint egy – a Zsolnay szobortól a Zsolnay-negyedig tartó gyalogos út diszítő elemei lesznek. A Jővőkő jelképes ára 2010 Ft, mely kulturális adományként kerül egy alapítványhoz.

    A helyszínen az érdeklődők emlékképet készíthetnek egy választott pécsi virtuális háttérrel, mely a fotózkodást követően e-mailben az érdeklődő részére megküldésre kerül.

    A CsészényiTér Információs Pont nyitvatartása:
    hétfő-péntek: 14-18 óra
    szombat-vasárnap: 10-20 óra

  2. És lám: Nem kis munka, de ott van! – A
    CsészényiTér elnevezés cikkünkkel ma a Google első találati helyén szerepel!

    http://www.google.hu/search?hl=hu&q=Cs%C3%A9sz%C3%A9nyiT%C3%A9r&meta=

Szólj hozzá!

preload preload preload